Nincs magyar golf
Mielőtt mélyebben belemennék a magyar golfban jelenleg zajló folyamatokba, egy dolgot mindenképpen tisztázni kell: nincs magyar golf. Szándékosan fogalmazok sarkosan, mert így talán érthetőbb lesz a mondanivalóm. Az egyik alapvető problémát abban látom a magyar golfban, hogy teljesen összekeveredik a hobbi- és az amatőr versenygolf, ami végső soron a szakértelem – a golf irányításában minden szinten tapasztalható – hiányának eredménye.
Természetesen a hobbiból játszók adják a sport tömegbázisát (illetve adnák normális esetben, mert tömegbázisról nem beszélhetünk Magyarországon), de amikor például a labdarúgásról mint sportról beszélünk, akkor sem a grundon ügyetlenkedő random emberekre gondolunk. Márpedig a magyar golf jelenleg ilyenekből áll, egy kezünkön meg tudjuk számolni, hányan űzik valóban sportként a golfot, és persze ők is nagyon messze vannak az élvonaltól (ami alatt a profi élvonalat értem, de az amatőrre is igaz).
Ahhoz, hogy egy sportág népszerű legyen, a tömeg- és az élsport részének is jól kell működnie. A magyar golf esetében mindkettő a béka feneke alatt van. A golf társadalmi megítélése még mindig meglehetősen rossz – ez nem csoda, egyrészt nincs igazi kommunikáció a golfról Magyarországon, másrészt, ha nagyon őszinték akarunk lenni, talán éppen a kommunikáció elégtelen volta miatt, amit a külvilág lát a golfból, az sokszor valóban nem túl pozitív.
Ahol a golfot ténylegesen tömegesen űzik (elsősorban az Egyesült Államokban és Nagy Britanniában), ott a mérhetetlenül gazdag hagyományok mellett az úgynevezett közpályáknak (public course) van ebben jelentős szerepük. Ezek a pályák városi/megyei/állami tulajdonban vannak, és rajtuk általában (van persze kivétel) valóban mindenki számára elérhető áron lehet golfozni.
Nos, ilyen közpénzen épített és fenntartott pályák létesülésének Magyarországon még jó ideig nincsen realitása, ezért a közeljövőben aligha fog lekerülni a drága stigma a játékról – ami egyébként nem is alaptalanul került rá, tényleg nem olcsó a golf, még ha nem is kerül olyan vagyonokba, mint a közhiedelem tartja. Talán az is megérne egy misét, hogy miért alakult ez így ki: mi is az érdekük a golfélet főszereplőinek?
Ettől függetlenül azt azért nyugodtan kijelenthetjük, hogy sokkal több fizetőképes ember lenneaz országban, mint amennyit a golfklubok el tudnak érni (ha nem csak a regisztrált játékosokat vesszük, akkor sem golfoznak kétezernél többen ma itthon). Mégsem sikerült eddig igazi keresletet „kreálni” a golfra (a legtöbb helyen csak várják, hogy hozzájuk kopogtassanak be az emberek).
Hogy miért, annak bizonyára sok oka van, csak érintőlegesen néhány: a megépült golfpályák többsége eleve nem volt jól kitalált projekt, még a működőképes elképzelések esetén is rengeteg részlet nem volt átgondolva, ráadásul a klubokat nem szakértők, hanem sok esetben a pályatulajdonosok családtagjaik vezetik.
Nemcsak a golfklubok, egyáltalán a golf kommunikáció is sok kívánnivalót hagy maga után (e tekintetben az én felelősségemet is fel lehet vetni), nincsenek beszélgetések a golfról, és magyar nyelven elvétve látni golfközvetítést is, a legnagyobb versenyekről is csak nagyon rövid hírek jelennek meg a mainstream médiában. Nem csoda, hogy a magyar emberek döntő többsége semmit sem tud a golfról – leszámítva persze, hogy ez az öreg milliomosok hobbija…
Bár talán az a legnagyobb probléma, hogy a golfklubok nagyon kevés embert tudnak megszólítani, engem még ennél is jobban zavar, hogy a magyar klubok működése a legkevésbé sem emlékeztet sportegyesületek működésére. Mivel nem is azok, hanem csupán a pályatulajdonosok érdekkörébe tartozó vállalkozások, amik golf jellegű szórakozást próbálnak eladni – mint látjuk, csekély sikerrel.
Nincsenek „műhelyek” (Göd volt az, ami ehhez a legközelebb állt az elmúlt tíz évben), a szakmai munka színvonala rendkívül alacsony, az utánpótlás-nevelés esetleges, leginkább a szülők elhivatottságán múlik, a toborzás ad hoc, a legjobb játékosok nincsenek megbecsülve – hogy csak néhány problémát emeljek ki.
Nagy bajnak érzem azt is, hogy miközben az oktatók minden héten találnak legalább egy új „tehetséget”, a szülők nem kapnak a klubban (de máshol se nagyon) érdemi – és főleg valós – információt az előttük álló feladatokról, buktatókról. A versenyzővé válás ugyanis alapvetően kőkemény munka, nagy alázat és rengeteg pénz kérdése, ami a szülőktől óriási áldozatokat kíván buktatókról. A legjobb, amit ma egy golfozó álmokat kergető gyerek szülei tehetnek, hogy veszik a fáradságot megkérdezni annak a néhány játékosnak a családját, akik valameddig (ha nem is nagyon messzire) eljutottak már a versenyzővé válás rögös útján.
Egy ilyen alapokon fekvő sportág szövetségének értelemszerűen borzasztó nehéz dolga van, és a golfsport akkor se lenne rózsás helyzetben, ha ők tökéletesen végeznék a munkájukat, ráadásul erről sajnos szó sincs. A dilettantizmus a Magyar Golf Szövetségben a legszembetűnőbb, hiszen pont nekik kellene a fényt jelenteni a sötét éjszakában, ehhez képest ők produkálják a legfelháborítóbb dolgokat. Ehhez persze adva van a háttér is: a szövetség elnökségében és közgyűlésében is a klubok (golfhoz nem értő) vezetői játsszák a vezető szerepet, a két legfontosabb „független” személy, az elnök, illetve a főtitkár pedig azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák ezt a sportot.
Összegezve: a golfnak nincs bázisa, nincs utánpótlása, nincsenek példaképei, nincsenek szakemberei és nincs kompetens vezetése.
Ergo nincs magyar golf.
Ezzel a cikkel nyitottam meg blogomat a http://outofboundsgolf.blogspot.hu oldalon, ahol a tervek szerint a továbbiakban rendszeresen jelentkezem.