2024. december
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  
2024.12.03.

Golf Riporter

A golf világa – riportok, beszámolók magyarul

Továbbra is főhet a rendezők feje, az időjárás nagyon megnehezíti dolgukat Hawaii Maui szigetén  található Kapaluán, a Hyundai évadnyitó versenyén.

Mint ismert, az első fordulót pénteken játszotta volna a tavalyi torna győztesek azon vállalkozó része (30 fő), akik az év kezdetén máris készek a versenyzésre. Már a pénteki rajt is csak többórás késéssel indult, akkor még eső is esett, viharos széllel nehezítve a körülményeket. Húsz versenyző összesen 89 szakasz lejátszásáig jutott, amikor bölcs döntést hoztak, beszüntették a további játékot, sőt, megsemmisítették az addigi eredményeket. A tervek szerint szombaton 36 lyuk lejátszásával próbálták volna utolérni az eredeti menetrendet, ám ebből semmi nem valósult meg. Szombaton ugyanis ismét 60 kilométeres szél fújt, így a kezdést ismét elhalasztották egy nappal, tehát vasárnapra. Akkor már felvetődött annak a lehetősége, hogy a vasárnapi 36 lyuk lejátszása után hétfőn is 36 szakaszt teljesítenek majd, esetleg 54 szakaszosra csökkentik a versenyt.

Vasárnap azonban továbbra is a hatalmas szél volt a főszereplő, ismét többórás késéssel indult a nap. A rajtlista elején állók végül pályára léptek, méltatlan körülmények között. A magyar bírói kar arathatott volna a lassú játékért kiosztott büntetéseket illetően, folyamatosan fennállt a veszélye annak, hogy a nyugvó labdát a szél simán arrébb gurítja, ezért szinte minden ütésnél hosszú-hosszú ideig óvakodtak a beállástól. Egy órát játszhattak a felek vasárnap, amikor ismét abba kellett hagyniuk a játékot, és a vasárnapi eredmények is megsemmisítésre kerültek. Három nap után tehát hivatalosan senkinek sincs egyetlen ütése, hétfőn ismét megpróbálják előről az egészet.

Már biztos az, hogy a keddet is igénybe veszik, hétfői 36 után keddi 18 lyukkal hivatalos eredmény maradhat a Hyundai-é. Ötvennégy szakasz után teljes pénzdíjjal, teljes FedEx ponttal, és a győztes indulhat majd a 2014-es Hyundai-on is. Ha hétfőn-kedden végül csak 36 lyukat tudnak teljesíteni, a győzelem nem maradhat hivatalos (ez utoljára 2005-ben a Northern Trust Openen történt, amit Adam Scott nyert akkor), ám a FedEx kupa pontok igen, a nyertes a pénzdíj és a hivatalos világranglista pontok 75 százalékát kapja, és nem indulhat a jövő évi évadnyitón, a bajnokok tornáján.

A logisztikában is óriási a káosz. A legegyszerűbb a jegyek kérdése, bárki bármilyen előző napra szólt jegyét érvényesítheti hétfőre és keddre. A televízió közvetítésben vannak a legnagyobb problémák. A csütörtöki közvetítéshez ugyanis hétfőn délután tovább kellett volna indulniuk a hatalmas kamionoknak, darus kocsiknak, vajon melyik ujjukat harapják meg: kedden nem láthatjuk az utolsó nap küzdelmeit, vagy csütörtökön nem kerül képernyőre az első forduló?

A megszólaltatott játékosok minden körülmények között játszani akarnak, nyilatkozataik szerint az orkánerejű szélben is meg akarták tudni, ki most a legjobb közöttük. Nagyon úgy néz ki, hogy hétfőn-kedden ezt hasonló körülmények között kell majd kideríteniük.