2024. október
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  
2024.10.11.

Golf Riporter

A golf világa – riportok, beszámolók magyarul

Címvédés a Valspar Championshipen

Nehéz körülmények vártak a játékosokra a Valspar Championship befejező napján. A tavalyi győztes, Paul Casey caddie-je a „Champion – Bajnok” feliratot viselte a mellényén, és mint kiderült, jól választott.

Casey az első helyen várta az utolsó kört, egy ütéssel megelőzve Dustin Johnsont. Az angol játékos PGA Tour versenyen előzőleg ötször is az élen állt 3 nap után, de ezek közül csak egyszer sikerült megszereznie a győzelmet.

Most is elég „szenvedős” volt a vasárnapi játéka, és a verseny 19 éves történetében először fordult csak elő, hogy a nyertes par-nál rosszabb teljesítménnyel is az első helyen tudott végezni!

„Nem éreztem, hogy rosszul játszottam volna. Sőt, úgy érzem, jól játszottam, de nehezek voltak a körülmények.” – ezt ugyan Dustin Johnson mondta, aki 21. győzelmét szerette volna megszerezni, de ez nem sikerült neki.

Jól játszott Jason Kokrak is, így tudott osztozni az első helyen Caseyvel még a hetvenedik lyukon is, de egy bogey végetvetett győzelmi reményeinek. Casey szerencsésen oldotta meg par-puttját a tizenhetesen, majd a tizennyolcas szakaszon is, ezzel ő lett az első a Valspar történetében, aki meg tudta védeni előző évi címét!

Igaza volt a caddie-mellénynek: „CHAMPION”!