A Ballesteros interjú vége

K: Nicklaus és Bobby Jones is azt vallotta, egy játékos eredményei hiányosak mindaddig, amíg meg nem szerezte első győzelmét St.Andrews-ban az Old Course-on. Jones megtette ezt 1927-ben, Nicklaus ’70-ben és ’78-ban.

B: Open győzelmem 1984-ben azon a pályán a legemlékezetesebb diadalom. Tom Watson-t legyőzni egy birdie-vel az utolsó szakaszon – látva, ahogyan a labda bepottyant a lyukba – nagyon látványos volt. Visszanézve videon úgy látszik, mintha a labda megállna a lyuk peremén, mintha nem akarna bepottyanni. Az a győzelem volt pályafutásom legszebb pillanata.

K: Az a mozdulat, amivel a sikeres gurítást ünnepelted, a legnagyobb örömöt mutatta, amit én valaha egy felöltözött férfitől láttam.

B: Igen, ez nagyon is igaz. Jó pár gurításról lehet már félúton tudni, hogy bemegy a lyukba. Ez nem így látszott. A vágyam, az energiám és az akaratom juttatta a labdát a lyukba. A sikeres gurítás után tudtam, hogy én lettem a British Open bajnoka, mégpedig a golf őshazájában. Ezért voltam olyan boldog, a legboldogabb az összes pályán töltött időt illetően is.

K: Mindig azt gondoltam, hogy a 84-es nyerő ütésed az utolsó körben a 17-es lyukon, a Road Hole-on az a bizonyos közelítő ütésed volt.

B: Az volt a kulcspont. 180 méterre voltam a könnyű, száraz rough-ban. Az első három napon ugyanilyen pozícióban voltam. Hatos vassal ütöttem. A green jobb oldalát akartam eltalálni, és ezzel az ötlettel kontrollálni a távolságot. Ez tökéletesen bejött, csakúgy mint a két gurítás a par-ért.

K: Greg Norman nem teljesített képességeinek megfelelően?

B: Rendkívüli elismeréssel adózom Greg előtt, igazán nagy bajnok volt. Nehéz helyzet, amikor egyeduralkodó vagy, aztán mások dominálnak fölötted. Megvolt a képessége, hogy még több nagy versenyt nyerjen, úgy gondolom, mindössze két kiemelt, major viadal megnyerése nem elég jó eredmény a számára.

K: És Nick Faldo?

B: Faldo a legtöbbet hozta ki a lehetőségeiből. Bármikor esélye volt, megragadta. Nagyon keményen dolgozott, de szerintem Greg tehetségesebb volt. Nick tudta, hogyan fejezzen be egy-egy versenyt, amikor mások nem bírták a rájuk hárult nagy nyomást. Gregnek nem mentek ilyen jól a befejezések.

K: Mennyire hiányzik a győzelem érzése?

B: Teljes szívemből. Hiányzik, hogy nem tudok birdie-ket csinálni. Hiányzik, hogy a közönség a nevemet sikítsa.

K: Megőrjít az öregedés gondolata?

B: Megszületünk, élünk és meghalunk. A test rengeteget változik. Amikor felébredek, az egész testem merev, és mindenhol fáj. Ezzel együtt kell élni. Csak arra kell gondolnod, hogy minden az agyban dől el, mint ahogyan a golf is az agyban dől el.

K: Van elképzelésed arról, hány ember szeretné, hogy megint jól játsszál?

B: Tudomásom van róla, és ez nagy nyomást gyakorol rám. A családom is azt szeretné, hogy jobban játsszak. A barátaim és a szurkolóim azt akarják, hogy megint a régi, nagy Seve legyek. Bánt, hogy nem tudom számukra azt az élményt nyújtani, mint előzőleg. Ez nagyon rossz érzés.

K: Mi hiányzik a leginkább?

B: Elképzelni az ütést, érezni, és végrehajtani. Az volt a legjobb. Szeretném, ha újra hangosan szurkolnának nekem.

K: Mesélj arról, amikor betörők jártak a testvéred házában!

B: Láttam, amikor betörtek Vicente házába. Nem tudtam eldönteni, mivel rontsak rájuk, fegyverrel, vagy az 5-ös vassal?

K: Ötös vasütővel?

B: Arra gondoltam, ha fegyvert fogok, ők is azzal válaszolnak, ha viszont a golfütővel támadok, mégsem fognak lőni.

K: És mi történt?

B: Mire ütőt választottam, eltűntek.

K: A golfnak hiányzik a versenyző Ballesteros és Greg Norman.

B: A golfnak hiányzik Payne Stewart is. Ő volt az egyedüli játékos, aki teljes nevemen szólított: Severiano. Óriási egyéniség volt, igazi bajnok. Ő volt az egyedüli, aki idősebb korára egyre jobban játszott.

K: 1999. október 10-dikén az Old Course-on a 18-as green mögött ültünk, amikor Payne kért, hogy játsszunk egyet a következő hónapban Orlando-ban. „Novemberben játszunk majd.” – mondta. – „Nem mintha nem lenne időnk a világ végéig.” Tizenöt nap múlva meghalt a repülőszerencsétlenségben.

B: Egy Ryder Kupa meccsen Payne-nek a mély rough-ból kellett ütnie, partnerének, Fred Couples-nak meg egy 35 méteres bunkerütése volt, az egyik legnehezebb feladat. Miközben vártunk, hogy a green szabad legyen, Payne próbaszvingeket csinált a rough-ban, akaratlanul megtisztítva egy helyet a labdája mögött. Én oldalba böktem Olazabalt, ő megbökött engem. Egyikünk sem akart semmit sem csinálni, de végülis Payne javított a labda helyzetén. Aztán szóltunk a bírónak, hogy beszéljen vele. Amikor a bíró megszólította, látta, hogy mit csinált, és azonnal, szó nélkül felvette a labdáját. Micsoda sportember! Jose Maria mondta is: megnyerjük a szakaszt! Én is úgy gondoltam. Aztán Freddy a bunkerből birdie-t ütött. Őrült egy játék!

K: Te mit csináltál?

B: Megcsináltam a birdie-t én is, feleztük a szakaszt.

Emlékszem kevéssé sportszerű dologra is. Az 1983-as Masters-en Tom Watsonnal voltunk párban az utolsó napon. Négy lyuk után én mínusz négyen álltam, Tom megcsinált egy 8 méteres gyönyörű eagle puttot a nyolcason. Nekem csak a par sikerült. A 15-ösön a harmadik ütésünk egy-egy pitch volt. A vastag fű úgy volt nyírva, hogy egy rossz találat esetén a labda könnyen visszapöröghetett volna a green-ről a vízbe. Tom volt messzebb a lyuktól. Intett, hogy üssek. Megráztam a fejem, nem! Még egyszer intett, megint megráztam a fejem. Elmosolyodott, vállat vont, és ő ütött.

K: Azon a héten második Mastersedet nyerted Augustában. Beszéltetek Tommal valaha erről az esetről?       

B: Nem, de ugyanabban az évben a US Openen az utolsó napon megint egy flight-ban voltunk. Én vasárnaponként mindig kékbe öltöztem, és akkor Tom pontosan olyan ruhában bukkant fel. Eltűnődtem rajta, hogy vajon szórakozik velem? Tíz évvel később egy Ryder Kupa vacsoránál megkérdeztem, hogy ez szándékos volt-e? Mielőtt válaszolhatott volna, első felesége, Linda felelt: „Tom sose tenne ilyet!”

K: Mit mondott Tom?

B: Ő csak mosolygott. Most, hogy újabb 10 év eltelt, talán idén újra megkérdezem majd.

K: Watson volt az elsőszámú riválisod?

B: Igen. Amikor én voltam a világ legjobb játékosa, ő jöhetett még szóba. Tomra és Nicklausra kellett figyelnem. Nicklaus a 40-es évei elején és közepén még a világ harmadik legjobbja volt.

K: Mi a véleményed a sportszerűségről?

B: Szeretem, ha valami egyenesen, és szabályszerűen történik. Gyorsan járva, vagy lassan sétálva. Én vagyok messzebb. Nem, te vagy messzebb. Én 162-re vagyok. Nem, te 163-ra vagy. Megpróbálhatsz kihozni a sodromból azzal, ha végrehajtatod velem az egészen rövid gurításokat is. Paul Azinger úgy nézett rám egyszer, mintha rosszul jelöltem volna meg a green-en a labdámat, máskor meg nem engedte hogy a sérült labdámat kicseréljem, mondván, az nem hibás. Mindezek a fantasztikus részei a játéknak.

K: A sportszerűségről beszélve, mi a véleményed arról, ha valaki köhög, miközben a másik ütni készül?

B: Ezt az idegek okozzák, egy szokás, nem szándékos tett. Sosem azért köhögtem, hogy zavarjak másokat. Amikor jól ment a játék, a játékommal bárkit simán legyőzhettem.

A feleségem mindig fölébred ettől.

K: Ki gurít a legjobban 4 méteren belülről?

B: Jack, Tiger és én. Látom, érzem, megcsinálom. Az idegek, az érintés, a green olvasása – mind érzés és önbizalom kérdése. Mi a véleményed az ütőfogásomról?

K: Nem vagyok biztos benne, hogy a megfelelő személyt kérdezed. Mit gondolsz róla Te?

B: Talán túl gyenge, de kényelmes.

K: A kényelem nem számít akkor, ha oldalra ütöd a labdádat.

B: De akkor is kényelmesnek kell, hogy érezzem.

K: Legyen akkor kényelmes, ha visszatértél a régi fogásodhoz! (grip)

B: Milyen régi fogásomhoz?

K: Ahhoz, amellyel major-öket nyertél.

B: Milyen volt akkor a fogásom?

K: Nem emlékszel rá? Nézd meg abban a könyvben, amit te írtál arról, hogyan kell golfozni!

B: Miért?

K: Csodás képeket fogsz találni az akkori teljesen természetes fogásodról.

B: Szeretném úgy irányítani a labdát, mint régebben.

K: Bátyád, Vicente azt szeretné elérni, hogy egy kicsit jobbra fogjál a kezeiddel.

B: De úgy nem kényelmes!

K: A változtatás sosem kényelmes dolog a golfban.

B: Igazad van…Menjünk, üssünk egy párat!