Rory, a vitathatatlan világelső

A nemzetközi golfvilág páratlanul eseménydús szezonnal ajándékozta meg a rajongókat idén – elég csak a Masters vagy éppen a Ryder-kupa felejthetetlen eseményeire gondolni –, ráadásul 2012-ben egy korszakváltásnak is tanúi lehettünk, hiszen ebben az évben vette át a hatalmat Rory McIlroy, aki Tiger Woods 15 éves uralkodása után a golf új vitathatatlan világelsője lett. 

Idei ötödik tornagyőzelmét aratta a múlt hétvégén Rory McIlroy Dubaiban, amikor szenzációs hajrával – az utolsó öt szakaszon öt birdie-t ütve – megnyerte a European Tour idényzáró versenyét, a DP World Tour Championshipet, feltéve ezzel a koronát parádés szezonjára. Bár e győzelem nélkül is ő végzett volna az élen az egész éves Race to Dubai sorozaton (magyarul a kereseti listán, ami hajdan Volvo Order of Merit néven futott), ez a siker mégis igen nagy jelentőséggel bír.

Azon a varázsos vasárnap délutánon McIlroy ugyanis több dolgot bebizonyított: mindenekelőtt a legnagyobbakra emlékeztető módon úgy nyerte meg a versenyt, hogy akkor tudta elővenni a legjobb játékát, amikor arra égető szüksége volt. Emlékezetes, hogy Justin Rose az utolsó fordulóban szenzációs játékkal 62 ütéses pályacsúcsot ért el, és menet közben két ütés is volt az előnye, amikor Rory a 13-ason bogey-t ütött.

Ami ezután következett, arról tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A világelső hozta a „kötelező” birdie-t a pálya legkönnyebb szakaszán, a par ötös 14-esen, miután két ütésből a green melletti bunkerben volt, ahonnan biztos kézzel oldotta meg az up&downt. A rövid par négyes 15-ösön közel 300 méteres kezdő ütés és egy remek pitch után könnyű birdie putthoz jutott, ám még ekkor is egy ütés hátrányban volt Rose-zal szemben, aki éppen ekkor fejezte be egy újabb birdie-vel a körét.

A hosszú par négyes 16. lyuk komoly kihívás elé állította a versenyzőket egész héten (par fölötti átlagot játszottak rajta a European Tour legjobb játékosai), nem csoda, hogy McIlroy is óvatos közelítő ütésre mert csak vállalkozni. A nehéz pin pozíció miatt nem lehetett túlságosan agresszív, így bölcsen a lyuk alatt tartotta labdáját, és bár jó hatméteres gurítása maradt a birdie-ért, a putterrel is villantani tudott.

McIlroy önmaga a nap legfontosabb ütésének a par hármas 17-esen tett kezdő ütését nevezte, nem véletlenül. A 180 méter hosszú szakaszon még szembeszél is fújt, ráadásul a green legszűkebb részén kialakított pin pozíció tökéletes ütést követelt meg attól, aki közel akart kerülni a lyukhoz – Rory ötös vassal ezt produkálta is, a kétméteres gurítás pedig már gyerekjáték volt ehhez képest.

A sorozatban ütött négy birdie azt jelentette, hogy McIlroy végül előnnyel vághatott neki az utolsó lyuknak, amit kevesen hittek volna fél órával korábban. Bár a 18. szakasz egy par ötös, a kezdő ütéssel óvatosnak kell lenni, hiszen a fairway-t teljes hosszában egy vízakadály szeli ketté – ennek tudatában a fairway vízakadálytól távolabbi, vagyis bal oldalát célozta meg kezdő ütésével, majd másodikra is a biztonsági megoldást választotta, és csak előre ütötte a labdát, hogy a bogey esélyét a minimálisra csökkentse. Végül Rory egy jól kivitelezett 80 méteres pitch után még az ötméteres puttját is beütötte, így stílusosan birdie-vel zárta a versenyt, amit parral is megnyert volna.

Mint Paul McGinley, a versenyt közvetítő Sky csatorna szakkommentátora is megjegyezte, azért volt különösen impresszív McIlroy győzelme, hogy, miként ő fogalmazott, egész héten „négyes sebességi fokozatban” játszott, de amikor a legjobban kellett, a legmagasabb szintre tudott kapcsolni, ez pedig a legnagyobbak sajátja. Rory maga is kiemelte, hogy míg korábbi győzelmei alkalmával mindig a legjobbját kellett nyújtania, addig mostanra megtanult nyerni a „B-játékával” is – ez az, amit Tiger Woodstól láthattunk hosszú-hosszú éveken át.

2012 egyértelműen McIlroy-é volt: egy évvel azután, hogy Luke Donald egyaránt az élen végzett a PGA Tour-, illetve a European Tour kereseti listáján, a 23 éves észak-ír megismételte ezt a bravúrt. Sőt, míg Donald mindkét sorozaton szoros küzdelemben győzött, addig Rory mind Amerikában, mind Európában dominálni tudott, és óriási fölénnyel utasította maga mögé vetélytársait. Amerikában már megválasztották az Év Játékosának, és nem kérdés, hogy Európában is meg fogják.

Rory a szemünk előtt nőtt fel: nemrég még arról beszéltek a szakemberek – teljes joggal –, hogy nyomás alatt hajlamos rossz döntéseket hozni, és abban is volt igazság, hogy képességeihez mérten kevés versenyt nyert (a tavalyi US Open előtt mindössze egy-egy tornagyőzelme volt a két nagy Touron). Ehhez képest McIlroy ma már egy érett versenyző, és nemcsak a csodálatos swingjével emelkedik ki, hiszen a játék minden elemében elit, ráadásul a legnagyobb nyomás alatt, a nagy versenyek utolsó napján is képes csúcsteljesítményt nyújtani.

Noha év közben volt egy kéthónapos, meglehetősen mély hullámvölgye (amely közben három egymást követő versenyen is kiesett a cuton), ezt leszámítva nagyon magas szinten nyújtott rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt, amit a PGA Championshipen egy újabb rekord arányú győzelemmel koronázott meg.

A világelsőség a sikerek természetes velejárója volt, ám Rory nem csupán világelső lett, hanem a világ legjobb golfozója is. Noha Tiger Woods a világelsőséget már régen elveszítette, senki nem gondolta azt, hogy akár Lee Westwood, akár Martin Kaymer, akár Luke Donald (akik egyébként mindannyian megérdemelten töltöttek el több-kevesebb időt a világranglista élén) jobb játékos lenne nála.

McIlroy esete annyiban más, hogy meggyőződésem szerint róla kijelenthetjük, az ő legjobb játékát jelenleg senki nem tudja felülmúlni – ha olyan dominanciára nem is lesz képes, mint amire Tiger volt fénykorában, a göndör hajú észak-ír srác új fejezetet nyitott a golf történelmében. 

Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint hátradőlni és élvezni a show-t.