2024. október
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  
2024.10.11.

Golf Riporter

A golf világa – riportok, beszámolók magyarul

Amitől már egy ideje tartani lehetett, bekövetkezett: Tiger Woods kedden a Twitteren jelentette be, hogy sérülése miatt nem indul az idei US Open golfversenyen.

„Nem indulok a US Openen. Nagyon csalódott vagyok. Rövid távú csalódottság a hosszú távú célok érdekében.” – írta.

Később persze nyilatkozott is távolmaradása miatt: „Nagyon csalódott vagyok, hogy nem indulhatok a US Openen, de itt volt az idő arra, hogy hallgassak az orvosaimra, és tekintettel legyek a jövőmre is.” – mondta. –„Nagyon reméltem, hogy játszhatok, de ha így tettem volna, nagy kockázatot vállalnék, és a sérülésem még akár súlyosabb is lehetne. Remélem, hogy hamarosan felépülök, és rajthoz állhatok majd az AT & T versenyén, a két hátralévő kiemelt viadalon, és az év további eseményein.”

Az egykori világelső bal lába az év első kiemelt versenyén, az áprilisi Mastersen sérült meg, térdének ínszalagja, és Achilles ina egyaránt meghúzódott. Sérülését hosszabb ideje kezelteti, és a játékkal is megpróbálkozott, de május közepén fájdalmai miatt szinte azonnal fel kellett adnia a Players Championshipet.

Tiger 18 éves korában, 1994-ben játszhatott először a US Openen, azóta minden évben megszerezte az indulás jogát. Három alkalommal emelhette magasba nyertesként a serleget, ezekkel együtt 14 kiemelt, ún. Major versenyen győzött.

Az USA Golf Szövetsége által rendezett versenyen csak 156 golfozó indulhat, és a világ minden táján rendeznek selejtezőket a több ezer indulni szándékozó részére. Tiger mostani visszalépésével Michael Whitehead, az első tartalék állhat az elütőre. „Nagyon örülök, hogy Tiger hallgatott az orvosaira, mielőbbi gyógyulást kívánok neki.”- nyilatkozott a kedvezményezett.

Emlékezhetünk rá, hogy Woods a 2008-as US Opent is sérülten, sántikálva játszotta végig, illetve nyerte meg, de akkori sípcsont repedését az orvosok nem látták rosszabbodni játék közben, ezért engedték tovább játszani.

„Nagyon sajnáljuk, hogy Tiger nem vehet részt a nemzeti bajnokságon.” – tette közzé Mike Davis, az USA Golf Szövetségének ügyvezető igazgatója, akit a játékos kedden reggel telefonon értesített. –„Tiger természetesen izgalmat hoz a versenybe, mindig külön vonzerőt jelent. Hiányozni fog, de a verseny megy tovább. Az esemény túlmutat egy-egy játékoson, de Tiger természetesen nagyon fog hiányozni.”

Mi is hasonlóan gondoljuk, de Tiger Woods távollétében is figyelemmel kísérjük majd a US Opent.